1.
Gaaki Toa fáradtan lerogyott egy kőre. Ő, valamint maréknyi Víz Toa társai napok óta azon fáradoztak, hogy segítsék a tengeri lényeket és a vizek egyéb lakóit átköltöztetni a tönkrement Makuta robotból a biztonságot jelentő Aqua Magnába. Kimerítő munka volt, főleg miután a csapat legerősebb tagját, Gali Nuvát, Tahu elkérte egy különleges küldetésre.
Előidézett egy enyhe záport, hogy lehűtse magát. A cseppek hidegebbre sikerültek, mint azt akarta, és Gaaki valósággal didergett tőlük. Megfordulva megpillantotta a hőmérsékletváltozás okát: Kopaka, a Jég Nuva Toája közeledett felé.
- Nem láttad Tahut? – kérdezte sürgetően.
- Északra ment Galival, hogy helyet keressen Új Aterónak – válaszolt Gaaki. – Mi a gond?
- A Mahri Toa veszélyben van – mondta Kopaka. – És valószínűleg mi is. Bármennyire is gyűlölöm bevallani, azt hiszem, ez még számomra is túl nagy falat.
Gaaki nem ismerte Kopakát valami jól, de eleget hallott róla, hogy tudja, egy ilyen beismerés komoly bajt jelenthet. Újfent bosszankodott azon, hogy nincs valós hatalma a Jövendölés Maszkja fölött. Ez a maszk képes bepillantást nyújtani neki a közeljövőbe, ám csak akkor, amikor akarja, nem pedig az ő parancsára. Azonban ahhoz nem volt szüksége maszkerőre, hogy lássa, Kopaka milyen nyúzottnak tűnt.
- Elfáradtál – mondta a nő. – Nem tudom, hogy Tahu mikor jön vissza, és úgy hangzik, hogy akármit is tervezel, nem tűr halasztást. Mondj el nekem mindent, és majd a csapatommal megvizsgáljuk.
Kopaka elmagyarázta, hogy egy barbár Skakdi csapatot látott átkelni Bara Magnán, nyomukban egy csapat, ránézésre szolgalelkű Mahri Toával. Minkét csoport egy különös, aranybőrű lényt követett, amilyet még Kopaka sohasem látott. Miközben ő figyelt, a lény egyetlen legyintéssel egy hatalmas kastélyt emelt. Aztán visszasietett a táborba, hogy figyelmeztesse a többi Toát, és segítséget találjon.
Ellentmondott Kopaka természetének, hogy valaki másra bízza a saját dolgát. De be kellett látnia, hogy Gaakinak igaza volt – tényleg nagyon kimerült. Ha így menne harcba, azzal nem csak magát, hanem társait is veszélybe sodorná. A nő megígérte neki, hogy a Hagah Toák felderítik a helyzetet, és értekeznek vele, mielőtt lépéseket tennének.
Kopaka a nap hátralevő részét a mentőcsapatok munkálkodásainak szemmel tarásával töltötte, és segített nekik, ahol tudott. Estefelé találkozott Pohatu Nuvával, majd ketten létrehoztak egy hűsölősátrat azoknak, akik még a Bara Magna sivatag megmaradt részein dolgoztak. Éppen ezen dolgoztak, amikor egy különös Levegő Toa tűnt elő a sivatagból, feléjük csörtetve.
- Hogy hagyhattátok, hogy megtegyék? – követelőzött a zöld páncélt hordó Toa. – Hogy engedhette bárki is?
Pohatu aktiválta a Gyorsaság Maszkját, és odaszáguldott, hogy fogadja a jövevényt.
- Lassabban – mondta a Kő Nuva Toája. – Mit tettek meg? Miről beszélsz?
- Karzahni – köpte a Toa. – A legelvetemültebb, leggonoszabb, legszadistább szégyene az élőlényeknek, akivel valaha találkoztam – és valaki szabadjára engedte. Itt bujkál valahol a bolygón, és én meg fogom találni.
- Ez mind szép és jó – mondta Pohatu, igyekezve nyugtatóan hatni rekedtes hangjával. – Talán én és a barátom is segíthetünk. De jobb lenne, ha előbb elmondanád, hogy ki vagy.
- A nevem Lesovikk – mondta a Levegő Toája. – És nem kell a segítségetek. Csak mondjátok meg, hol találom Karzahnit, és aztán elintézem a többit.
Pohatu vállat vont.
- Gőzöm sincs. Sosem láttam.
- A Mahri Toáknak volt már dolguk Karzahnival – közölte Kopaka. – De ők most… pillanatnyilag elfoglaltak. Mégis, tudjuk, hogy ő rendkívül veszélyes. Ha tényleg szabadlábon van, hajnalra megszervezünk egy keresőcsapatot.
Lesovikk megrázta a fejét.
- A hajnal túl késő. Most kell megtalálnunk. Ha segíteni akartok, napfelkeltekor kövessétek a lábnyomaimat.
Ezzel Lesovikk el is tűnt a növekedő sötétben. Pohatu figyelte, ahogy megy.
- Nagyon komoly – mondta.
- Valóban – így Kopaka.
- Kicsit emlékeztet valakire, akit ismerek – mondta a Kő Toája.
Kopaka ránézett.
- Képzelem, hogy kire.
___

Másnap reggel Kopaka és Pohatu elindultak Lesovikk nyomait követve. Kopaka elintézte, hogy ha Gaaki és a Hagah Toa hírekkel tér vissza, őt azonnal értesítsék róla. A Levegő Toájának ösvénye kelet felé, Vulcanus falvának irányába tartott. Ahogy megközelítették a területet, a mozgó homok elfedte Lesovikk jártának minden nyomát.
- Lehet, hogy letért az útvonalról – mondta Pohatu. – Talán nem vettük észre.
- Meglehet – mondta Kopaka. – Vagy talán úgy döntött, hogy jobb elfedni a nyomait.
- Előremegyek, és megnézem – mondta Pohatu.
- Légy óvatos.
- Nem kell annak lennem – felelt vigyorogva a Kő Toája. – Gyors vagyok.
Pohatunak nyoma veszett. Egy szempillantás alatt vissza is tért, ám a mosolyát útközben elhagyta.
- Ezt neked is muszáj megnézned – mondta. – Megragadta Kopakát, és ismét a maszkját használta, hogy átszáguldjanak a homokos talajon. A Vaskanyon szélén álltak meg végül.
- Nézd! – mondta Pohatu.
Kopaka átpillantott a kanyon peremén. Odalenn egy alak összetört maradványait látta.
- Halott? – kérdezte Kopaka.
- De még mennyire – így Pohatu. – De várj. Van jobb is.
Pohatu lesurrant Kopakával a meredek lejtőn a kanyon aljára. Még a Jég Toáját is megdöbbentette a borzasztó látvány, pedig ő már látott életében csúnya dolgokat bőven. Egy pillantás elég volt, hogy megállapítsa, a tetem megegyezett azzal a leírással, amit Jaller Toa egykor Karzahniról adott.
- Szóval menekülőben volt a táborból, eljutott idáig, megbotlott, és belezúgott a kanyonba – mondta Kopaka. – Nem a legszebb halálnem, de megesik.
- Feltéve, hogy az eséstől halt meg – felelt Pohatu. – Nézz csak a hátára!
Kopaka letérdelt. Egy vágás volt Karzahni páncélján. Lehet, hogy fegyver okozta, de akár az éles sziklák is, miközben zuhant.
- És most nézd meg ezt! – mondta a Kő Toája. Kinyújtotta a kezét. Egy görbe pengéjű kardot szorongatott a markában. Kopaka már látott ilyet korábban. Lesovikk pont ilyet hordozott.
- Csak nem…?
- Lehetséges – bólintott Pohatu. – Megtalálta Karzahnit, és ledöfte, aki aztán a sziklaperemről a kanyonba zuhan.
- Ha ez igaz, akkor megsértette a Toa szabályzatot – mondta Kopaka. – Le kell vadásznunk.
Pohatu válaszolni akart, de a szélfúvásra körbefordult. Egy ciklon tombolt a kanyonban, és egyenesen a két Toa felé tartott.
- Ha megéljük, testvérem – mondta Pohatu. – Ha megéljük.