| A Történelem Fala
„Győzelmi ünnepség lemondva!
Új ellenség bukkan fel Ta-Koróban
Írta Takua”
A látszólag a falu lerombolására törekvő idegen teremtmények rajainak megjelenése Ta-Koróban rövidre szabta a mai napi vigadalmakat.
- A semmiből jöttek – mondta Vakama Turaga, ki még mindig remegett a történtektől. – Szerencse, hogy időben elértük a Toát!
A támadás során Vakama Turagának volt elég lélekjelenléte, hogy odahivassa a Toát, akik még mindig a Makutával fölött tekintélyes győzelmüket próbáltak kiheverni. Tahu, Kopaka, Lewa, Onua, Gali és Pohatu még épp időben érkeztek Ta-Koróba, hogy elejét vegyék a biztos katasztrófának. A „Bohrok” néven ismert lények raját a Toa mostanra híressé vált elemi erejével hatástalanította.
- Mielőtt a Toa megérkezett Makuta legyőzésére – magyarázta Vakama Turaga –, mi (a Turaga) nem hittük, hogy érhet minket nagyobb csapás a Rahinál. A mai napon kiderült könnyelműségünk.
- Úgy fest, a Turaga mindig is ismerte a Bohrok legendáját – mondta mogorvául Lewa. – Most megtudtuk, a rajok mennyire is valósak.
’’’A Tahnokok körbeveszik Po-Korót, a csatában matoránok vesznek el
„Hafu, a hős
Írta Takua”
Hafu, Po-Koro hírneves szobrásza a mai nap a városon kívül ragadt, mi alatt otthonát és matorán társait kétségbeesve próbálta megvédeni a vészesen közelgő Tahnok rajtól.
- Amikor utoljára láttam, a Tűz Bohrokok gyűrűjében állt – mesélte Huki –, de a vastag füst- és koromfelhőtől senki nem látta, mi történt ezután.
A po-koroi felderítők korábban felfigyeltek a Bohrokra, de a raj olyan gyorsan mozgott, hogy Onewa Turagának nem volt ideje kiüríteni a falut. Egyetlen lehetőségük Po-Koro bejáratának a Próféciák Útjának szobraival való eltorlaszolása volt. Hafu, aki az Utat megalkotó szobrász volt, önként jelentkezett az óriási kövek feldöntésére a falu megmentéséért. Onewa Turaga összegyűjtötte a matoránokat Hafu védelmére, mikor meghallotta a felfordulást.
- A Tahnok sokkal hamarabb ért hozzánk, mint arra számítottunk – mondta a Turaga. – Szerencsére Hafu nem vesztette fejét, és gyorsan cselekedett. Bátorsága megmentheti a falut.
Amikor arról érdeklődtek, hogy szerinte mi történt Hafuval, Onewa Turaga így nyugtatta a lakosokat:
- Pohatu, Gali és Kopaka társaságában, egy különösen veszedelmes Tahnok rajt vert vissza Po-Wahiból: ezért van dolgunk ma egy sokkal kisebb rajjal. Biztos vagyok a felől, hogy mikor Pohatu visszatér, megmenti Hafut és sértetlenül visszahozza hozzánk.
’’’A Turaga megosztja tudását a Bohrokról
„Vakama meséje a krana rejtélyes erejéről
Írta Takua”
Az utóbbi hónapokban Mata Nui áldozatául esett a Bohrokként ismert különös lények rajainak. Azt tartják a Bohrokról, hogy a bennük hordozott krana irányítja őket – ám a kranáról keveset tudunk. Mi a dolguk? Honnan származnak? Egy Toa felülkerekedhet rajtuk? Vakama Turaga megosztja Mata Nui igazáról és legendáiról való végtelen tudását, abban a reményben, hogy majd megoldást találunk a fontos kérdésekre.
Takua: Vakama, Ta-Koro Turagája, mi az a Krana?
Vakama: A krana a Bohrok rajok mögött rejtőző igazi erő. Minden Bohrok tőlük kapja parancsait és az ösztönzést. Nyolc variánsuk van, mindegyik különböző erővel bír. Ha behelyezik a Bohrokba, a krana irányítja a Bohrok cselekvéseit. Akár az „agyuknak” is lehetne nevezni őket.
T: A krana képes a Bohroktól függetlenül is működni, vagy inkább olyanok, mint az Erő Kanohi Maszkjai?
V: Láttunk már egy kevés olyan esetet, amikor a krana az ellenségre kapcsolta magát és átvette fölötte az irányítást. A talán legszomorúbb ilyen incidens Le-Koróban volt, nem is olyan rég. Úgy látjuk, hogy ha a Bohrok veszélyt észlel, szabadon engedi kranáját, majd az megpróbálja az ellenséget is a raj részévé tenni. Hogy ellen lehet-e állni a krana erejének, azt még nem tudom.
T: Ez a krana nagy veszélyt jelent Mata Nui minden lakosának.
V: Bizony, alattomosak és erősek. Csak abban reménykedhetünk, hogy a Toa, bölcsességének segítségével talál egy utat a megállításukra.
Vakama többet is mondott, de arra majd később térek rá. Most a falvaink védelme a legfontosabb – nem tudhatni, hol és mikor tűnik fel legközelebb a Bohrok.
’’’A Turaga megosztja tudását a Bohrokról
„Pohatu megmenti a hős életét
Írta Takua”
Pohatu épp időben érkezett meg a falvába, hogy megóvja Hafut, a matoránt a Tahnok raj kezei általi biztos haláltól. A tűz erejű Bohrokok körbeállták a tehetetlen matoránt Po-Koro kapuin kívül, de Kanohi erejének segítségével Pohatu kikapta Hafut a veszélyből, és sértetlenül visszajuttatta a faluba.
Hafu azt követően került ebbe a kétséges helyzetbe, hogy a Próféciák Útja mentén húzódó szobraival megpróbálta elzárni a Tahnok előtt a Po-Koróba vezető átjárót. Nem csak alkotásait, de saját életét is kész volt feláldozni, ahogy a falu biztonságából elindult a híres szobrok lebontására. A faragványok eltorlaszolták a bejáratot a Bohrokok előtt, így számos matorán menekült meg a lehetséges veszélytől. Po-Koro lakosai rémülettel nézték a városhatárban, ahogy Hafu eltűnt a szemük elől.
- Tudtam, hogy a Toa nincs messze, és annak is nagy volt a valószínűsége, hogy Pohatu időben visszatér – magyarázott Onewa Turaga. – És Toához méltóan meg is jött, hogy kisegítsen minket a sötétség órájában!
A hálás po-matoránok örvendeztek, hogy Hafut újra a falun belül tudhatják.
- A Tahnok még mindig odakint van – mondta Huki. – De most örülünk, hogy Hafu megint köztünk van sértetlenül!
’’’Onu-Korót megmenti az új találmány
„A Boxor elűzi a Gahlokot Onu-Koróból
Írta Takua”
Miután nemrég egy veszedelmes Víz Bohrok raj elárasztotta Onu-Korót, a Nuparu nevű matorán egy lényeges felfedezést tett, amely talán vissza tudja fojtani a Bohrok támadásokat.
Nuparu, aki Onu-Koro egyik bányamérnöke, megépítette a Boxor járművet. Ez a gép sebes ütőmechanizmussal képes a kranát kiütni a Bohrokból. A találmány születésére akkor került sor, amikor az onu-matorán egy kranáját vesztett Bohrokra lelt, mialatt Onepuval és Taipuval fogságba esett Onu-Koro egyik kiürített részében. Nuparu rájött, hogy a Bohrokok a krana számára csupán egyfajta szállítóberendezésként szolgálnak. Ebből a tudásból előnyt kovácsolt a matoránok számára. A Boxor megépítése után visszaverte az agresszív Gahlok rajt, kizavarta őket a földalatti városból, és megállította az áradást.
Az onu-matoránok örömtelten tértek vissza a biztonságot jelentő otthonaikba.
- Végre tudunk védekezni a szörnyek ellen – mondta Onepu. – Alkalmunk nyílt letisztítani a Bohrokot Mata Nuiról, és visszatérni békés életvitelünkhöz.
’’’A sziget vadvilága költözködik
„A természetvédők aggodalmaskodnak
Írta Takua”
A Bohrok rajok eljötte súlyos károkat okozott a sziget élővilágában. A part menti Gahlok aktivitások közelebb terelték a Takeákat a parthoz, ahol veszélyt jelentenek búvár Takura nézve és megzavarják a Ruki vándorlást is.
Az egyik ga-korói halász kommentál: - A Bohrok nem csak az otthonainkat fenyegeti, hanem már a megélhetésünket is!
Le-Wahi dzsungeljainak kiirtása következtében a Vako és a Fusa egyre mélyebbre húzódik az erdőségekbe, ahol élelemért való versengésre kényszerülnek az ottani Husi rajokkal. A Hoik és Kunák elvesztették menedékeiket, s így könnyű célpontjaivá válnak más Rahinak. A Fikou hálók megsemmisülése miatt a pókok a dzsungel lombkoronaszintjére menekültek, amely a szélsebes Goku-Kahunak ad otthont.
Onu-Koro Ussallovas védelmi hadának a Kofo-Jagák áradatával gyűlt meg a baja, melyeket rejtett fészkeikből zavartak el. Közben a felderítők arra figyelmeztetnek, hogy a Nuhvok és Pahrak által előidézett hegyomlások veszedelmes Makika varangyokat csalogatott elő barlangjaikból. A tüzes Ta-Wahiban, melyet a jeges Kohrak tart ostrom alatt, a megzavart Hofo tűzbogarak vájta alagutak víznyelők létrejöttéhez, valamint kunyhók összedűléséhez vezetett. Még az ádáz Hikakik is arra kényszerültek, hogy elhagyják ősi fészkelő helyeiket.
A Bohrok rajok Mata Nui minden élőlénye számára fenyegetést jelentenek, kezdve matorántól a Rahiig. Csak reméljük, hogy a rajokat sikerül megfékezni még mielőtt visszafordíthatatlan kár keletkezik a szigeten.
| |