Szeptember 18:

Kopaka megelőzött. Utolértem amint a Jetraxot üldözte és egy Radiak nevű árny Matoránnal harcolt. Én harcoltam tovább a Matoránnal, úgyhogy ő követhette a járművet. Radiak felém fordult és a Szürkület Toájának nevezett. Le kellett győznöm. Eközben ő arra ösztönzött hogy mutassam meg mennyi fényerő is van bennem. De látva őt valami másra gondoltam, hogy ő nem választása szerint lett árny Matorán. A Makuták átváltoztatták őt és most ki kellett találnom valamit, hogy megmentsem őt és a többieket .Mi több ki kellet hoznom őket Karda Nui-ból ,mielőtt az energia vihar kitör.

 

Szeptember 22:

Végre megtaláltam Photok-ot, Solek-et, és Tanmá-t. Együtt legyőztük a harcoló Radiak-ot az égben. Nem tudtam még hogyan teljesítsem a feladatomat. De annyit tudtam hogy meg kell próbálnom. Matorán-ként felnéztem a Toa-ra és olyan szerettem volna lenni mint ők. Most az vagyok, és itt volt az idő, hogy hős legyek. Még mindig elmélyedten gondolkoztam, amikor hallottam hogy Photok kiált és felnézve láttam hogy egy árny Matorán közeledett felém.

Szeptember 25:

A dolgok kezdtek igazán furcsák lenni. Egy árnyék Matorannak, akinek a neve Vican, elege lett belőle hogy a Makuta rabszolgája. Azt mondta, hogy egy Rahi sikolya összetörte az árnyékpajzsot ami körbevonta őt. Tanma azt mondta, hogy ne higgyek neki. De Vican szemében és hangjában volt valami ami elgondolkodtatott engem. Tudtam, hogy milyen érzés ez Vicannak. Hogy egy árnyékpióca megtámadja, hogy kiszívja belőle fényt és hogy utána más lesz.

Szeptember 29:

A sors furcsa fintora volt, hogy Radiak maga, találta meg a Klakkot. Ahogy repült a levegőben, egy energianyaláb csapott le rá. A rahi szónikus sikolya volt. Radiak újra fény matoran lett. Körülnézett. Photok, Solek ,Tanma és én csak álltunk és néztük. Solek megkérdezte tőle jól van –e. Mire ezt felelte:
- Igen. Majd ezt kérdezte:

-Nem bántottalak titeket ugye?
Tanma, persze nem hitte hogy Radiak visszatért az AV-matoranok oldalára. De a valódi változás látszott. Radiak elmondta nekünk, hogy a makuták igazi célja az hogy Mata Nui felébredjen. Akkor megölik a Toa Nuvákat és a megmaradt Av-Matoranokat. De miért? Miért akarják, hogy a Nagy Szellemet felébresszük?

Október 2:

-Hozd ide a többi árnyék Matorant. Mondtam Tanmának. Meg fogjuk gyógyítani őket, és utána eltűnünk innen.

- Ez az otthonunk. És itt fogunk maradni harcolni érte.

- Figyelj rám, ez a hely hamarosan nem lesz senkinek sem az otthona. Amikor Mata Nui felébred, ki fog törni a legnagyobb energia vihar, amit bárki valaha látott. Ezért akarom meggyógyítani az árny matoránokat, hogy ne maradjanak itt meghalni. Értsd meg el kell tűnnünk innen!
- Jön a támadás!

Október 6:

Nyolcan vannak. Makuta Chirox és hét különböző mása Makuta Bitilnek. Rendes körülmények között, egy Toa ellen nyolc Makuta… Esélyem sincs. De egyszer megtámadtak az árnyékpiócák és azóta a fény és a sötétség közt imbolygok…Azóta nem vagyok ugyanaz. Ezek nem rendes körülmények.

A fény mindent megvilágít a fény meleg és megtisztít. Mint kiderült, a Makuta ellen is hatásos fegyver. "Ez nem lesz valami kolhii mérkőzés”.

-Amelyik Makuta közelebb jön, meghal!

Október 9:

Bevallom, nem emlékszem, hogy ezután mi történt. De arra emlékszem, hogy egy lyukat robbantottam Chirox páncélján. Csak a haragot éreztem. Ebben a pillanatban az árnyék oldalam közelebb volt hozzám, mint valaha. Elveszítettem az irányítást. Annyira belemerültem a csatába hogy észre sem vettem, hogy az egyik Bitil hamarosan lecsap rám.

De Kopaka a Jetrax T6-tal megmentett. Chirox az enyém, és meg fog fizetni.

Október 13:

Kopaka állított meg mielőtt megöltem volna a Makutát. Chirox elmenekült a mocsárba. Elmondtam a jég Toájának amit megtudtam. Hogy a Makuta célja az hogy Mata Nuit felébresszük.

Kopaka elment hogy figyelmeztesse a többieket, míg én meg próbáltam találni az utolsó árnymatoránt. Ez  Gavla volt, de annak ellenére hogy tiltakozott sikerült őt is meggyógyítanom. Vele együtt én is meggyógyultam. Éreztem, hogy a sötétség fala leomlik, és a fény kezd visszatérni belém. Velem ellentétben ő nem örült annak hogy ismét a régi. Az árnyék oldalon érezte jól magát. Oda tartozott.

A Matoránokkal együtt meg kell találnunk a kivezető utat Karda Nuiból.

Október 16:

 
A vihar már megkezdődött.

Kicsinek indult, de nagyon gyorsan nőtt. Borzalmas volt és, ugyanakkor szép.
Láttam ahogy Makuta Mutran megpróbálja irányítani a vihart. Úgy tűnt, mint aki tanulmányozni akarta. Mielőtt rá jött volna hogyan hajtsa uralma alá, lecsapott rá egy villámmal. Figyeltem ahogy meghal. Szerintem nem szenvedhetett sokat. Nem éreztem sajnálatot. Talán tényleg megváltoztam…

Október 20:

 
Együtt a barátaimmal a Cordexben talált gépekkel próbáltunk kijutni. Én a Rockoh T3-ba kapaszkodtam. Néztem ahogy az összes Karda Nuiban tartózkodó Makuta küzd az életéért… Sikertelenül. Megköszöntem a Nagy Szellemnek hogy sikerült kimenekíteni a Matoránokat. Karda Nuiból nem maradt semmi. Minden elpusztult. Keserű látvány volt.

Október 23:

 
A Toák között van egy szabály, mégpedig az hogy semmilyen körülmények között nem szabad ölni. Pohatu felhívta rá a figyelmet, hogy segíteni kéne nekik. A Makuta most halálos veszélyben van. De ha megpróbálunk segíteni mi is úgy végezzük mint ők. Be kell vallanom nem éreztem semmit irántuk. A haláluk oka az lehetett hogy vakon követték Teridax terveit. De ő itt hagyta veszni őket. A Makuta a hatalomra és az erőre törekedett ahelyett hogy menekült volna.
Meghaltak...

Október 27:

 Pohatuék beszélgettek. Arról hogy Gali látta ahogy Toa Ignika feláldozta magát az univerzumért. Elmondta Ignika áldozatát, döntését. Az életét adta Mata Nuiért. Bár Ignika nem halt meg, mint Matoro, ő továbbra is a világ érdekeit tartotta szem előtt a saját szükségletei és vágyai helyett. Arra gondoltam, én mit tettem volna az ő helyében azonos körülmények között.

Október 30:

Biztosra vettem, hogy lezuhanunk. Az energiahullám megringatta a járműveket, és most egy szilárd fal felé tartottunk. De az utolsó pillanatban mind a három gép egy alagútba zuhant. Azt hittem meghaltunk. Lewa, Kopaka és Pohatu valahogyan kivezettek minket onnan. Kijutottunk. Hogy hogyan sikerült? Nem tudom. Mögöttünk a vihar elérte csúcspontját ... Ha valaki vagy valami ott maradt mostanra már semmivé vált. A Makuta Testvérisége megszűnt létezi. Velük együtt fenyegetés is elmúlt.

November 3:

 
Éreztük, hogy az univerzum remegni kezd, mintha a nagy katasztrófa újra megtörténne. De valahogy tudtuk, hogy ez a második katasztrófa, a felújításé és a reményé. Megnéztem a Toa Nuva arcát, és láttam a szemükben, hogy tudják mi történik. Beteljesítették a végzetüket.

Mata Nui felébredt!

November 6:

 
Az utazás Metru Nui felé egy örökkévalóságnak tűnt, még ilyen gyors járművekkel is. Mindnyájan kimerültünk. Én csak arra vágytam, hogy ismét láthassam a barátaimat. Jaller és a többi Mahri már biztosan nagyon kíváncsiak voltak rá hogy hová tűntem. Fogalmam sem volt, mi történt a világegyetemben, mióta elhagytam Metru Nuit. Vajon a Rend rátámadt a Testvériségre? Vajon a Toa Mahri mit tett amíg távol voltam? Vajon Metru Nui még mindig áll?

November 10:

Otthon! Látom a Kolosszeumot, Ko Metru tornyait, Ta Metru nagy kohóját és Metru Nui gyöngyszemét a Nagy Templomot. Megcsináltuk...Élünk...és mi nyertünk!

November 13:

 
Turaga Dume melegen üdvözölt minket. Azt mondta meg kell ünnepelnünk a Toa Nuva diadalát, és hogy Mata Nui felébredt. Meg kell köszönnünk minden Toának hogy értünk harcoltak. És meg kell emlékeznünk azokról a Toákról akik a Makuta elleni háborúban harcoltak és estek el.

November 17:

Mióta Toa vagyok sokkal tapasztaltabb lettem. Mikor még Matorán voltam feljegyeztem a Toa összes tettét. Mikor legyőzték a Bohrokokat, Makutát. Toa hősi verseket írtam. De azóta én is Toa lettem és ez egy csodálatos dolog. Az elmúlt napokban számtalan különféle dimenzióban jártam. Ott ahol egy zsarnok Toa uralkodik és tart rettegésben mindenkit. Ott ahol Mata Nui meghalt. És ott is ahol egy nagyon fontos dolgot tanultam. Szerencsésnek érzem magam, hogy olyan hősök mellett harcolhattam mint Tahu, Kopaka, Onua, Lewa, Pohatu és Gali. Remélhetőleg ez a nap egy új korszak kezdete… egy olyan korszaké ahol béke honol és mindenki biztonságban éli napjait.

November 20:

 
Turaga Dume egy szép beszédet mondott a hősökről, akik életüket adták az univerzumért. Ezek a hősök többek között Lihkan és Matoró voltak. Jó látni hogy a barátaim élnek. De ez sem tart örökké… Ki tudja? Amiket én tettem elhalványulnak a mellett amit ők tettek és ami fel van jegyezve a Történelem Falára. De most nincs helye itt az ilyen komor gondolatoknak... Végülis ez egy ünnep.

November 24:

 
Ezt a pár sort az Archíhum mélyéről írom. Gali eltűnt ... Tahu súlyosan megsérült ... nem értem hogyan történhetett? Jönnek ... Folyamatosan mozognunk kell ... Onua azt mondja, ismer egy búvóhelyet ahol összeszedhetjük magunkat.

Később még írok.

November 27:

 
Úgy tűnik, hogy most biztonságban vagyunk. Megtaláltam Kopakát Galit és Lewát jól vannak, de kimerültek. A Turagák annyi Matoránt hoztak ide a rejtekhelyre amennyit csak tudtak. Bár ez a hely nem marad már sokáig reljtve. De legalább védhető Rahkshi támadás ellen. Ezt szinte lehetetlen elhinni ... Makuta Teridax birtokába vette a Nagy Szellem testét, és így láthatja az univerzum minden zugát. Akármiről beszélünk ő hallja. Akármilyen tervet eszelünk ki tudni fog róla. Tahu azt mondja majd visszatámadunk... De azzal az éggel azzal a nappal azzal a földdel nem tudunk harcolni ami körülvesz minket.

December 1:

 
Onuának természetesen igaza van. Nem maradhatunk itt. Nem tudunk elrejtőzni a sötétben, miközben az egész univerzumot egy gonosz őrült irányítja. Kapura jelentette, hogy egész Metru Nui nyüzsög a Rahkshiktól. Tehát egy másik utat kell találnunk. Szerencsére a Turaga tudja hol található a Krahka, az a Rahi amit még régen győztünk le. Ő talán tudja, hogy a hosszú alagutak hová vezetnek. Ha sikerül ellopni egy hajót lehetséges, hogy el tudunk menni  egy másik helyre.

December 4:

 
Tahunak van egy terve. Igaz, Teridaxnak szinte végtelen az ereje, de a figyelmét el lehet terelni. Ha teremtünk egy kis zűrzavart a világban, azzal lesz elfoglalva, hogy helyrehozza a károkat, és akkor mi leszünk a legkisebb gondja. Egyébként, érdemes kipróbálni. Rátaláltunk egy Rendbéli ügynökre a Stelten. A neve Trinuma. Azt mondja Daxia elpusztult, de még mindig vannak olyan Rend tagok, akik életben vannak.

Tehát van még remény.

December 8:

 
Vajon mi történt a Nagy Szellemmel? Makuta azt mondta, hogy az elméjét foglyul ejtette az Élet maszkjában, a maszkot pedig száműzette ebből az univerzumból. De ez nem jelenti azt, hogy Mata Nui halott. Az Ignika már nagyon sok mindent túlélt. Vajon még mindig ott van valahol, a végtelen űrben? Távol ettől a világtól? És ha igen...Majd valaha visszatér a népéhez?

Akinek most van rá a legnagyobb szüksége!

December 11:

 
Pohatu és én elutaztunk Destralra. Látom a rend, és Makuta Teridax okozta pusztítás hatalmas kárát. A szigeten semmi és senki nem maradt életben. Mindenhol a Makuták páncéljainak összetört darabkáit látom. Nem nehéz elhinni, hogy az univerzum új uralkodója szándékosan szabadult meg a Makutáktól. Csak hogy ne legyen, aki letaszítsa a trónjáról. Úgy döntött eltörli a lehetséges versenytársakat.

December 15:

Pohatu fegyverek után kutat. De én mást keresek. Ha megtalálom azt a destrali szerkezetet, amivel a Makuta egyik helyről a másikra teleportálja magát, akkor talán arra használhatnám, hogy visszatérjek azokba a dimenziókba, amikben nemrég jártam. Remélhetőleg találok egy olyan helyet, ahol segítséget kapok. Vagy egy helyet ahol tudják, hogyan lehet megdönteni Teridax hatalmát. Ha valaki tudná hol találom Brutakát… Bár azt sem tudom él –e még.