Utunk következő állomása Ta- Nionba vezetett. A Pegazus-sziget (Ta- Nion legnagyobb szigete) partjaihoz érve a két víz Sioran, Fricc és Spyke egyre idegesebb lett.

-Utálják a láng-tüzet! -Súgta a fülembe Planeo.

A perton egy csomó vulkáni maradvány hevert szanaszét. Néhány lávazuhatag itt érezte úgy, hogy egyesül a tengerrel. Egy hatalmas sárkányokkal minttázott kapun kellett keresztülmennünk, az út arra vezetett. A kapu túloldalán fura Rahi szerű lények munkálkodtak. Lángoltak mint valami tűzköpő. A lángok Toa szerű alakot formáztak, de a tűztől nem lehetett csak a szemüket kivenni. Furcsa mód különös dolgot csináltak. Vöröses bogyókat szüreteltek, zsákokba rakták, majd nagy kőből készült szekerekre dobták a már megtelt zsákokat. Ezek után nem volt valami kellemes fogadtatásunk. Egy sárkánylovas lépett elő a gőzölgő repedések mögül.

-Te Marthox! -Ggyere már ide! -Nézd mit sodort ide ' vizesfolyam' (=tenger)!

-Hé Vekori ezek Sioranok, de nem a falubeliekhez tartoznak! -Bár az a kis köpcös, az a kis piros, az mintha ide valósi lenne.

-Fogadjuk őket tiszteletre méltóan!

Két hatalmas harcos, a két helytartó került a szemünk elé. Ördögi mosolyt vetettek ránk. Nem a jószándék vezérelte őket az egyszer biztos. Spyke útbaigazítást kért tőlük, de a két öntelt alak hallgatott.

-Jó kis rabszolgák mi Marthox?

-A bányába velük! -De bánjatok velük vendéghez méltóan! -Majd meglátjuk, hogy megérdemlik-e a segítségünket!

A sárkányparipák mögül katonák, nem...inkább harcosok léptek elő és láncravertek.

-Szép kis fogadtatás! -Mormolta magában Fricc.

Mielőtt a bányába vittek volna visszanéztem a különleges munkásokra. Az egyik szekér mögött ismerős szürke árnyat láttam. Követett minket. -Gondoltam magamban, aztán elhurcoltak.

A bányába érve csak négy csákányt találtunk. Magányosan szótlanul feküdtek a földön arra várva, hogy valaki kézbe vegye őket. A két helytartó leült egy-egy trónra és palástjukat levetve figyelték, hogyan dolgozunk. Nem tudtuk, hogy a sors hozott-e ide bennünket vagy maga az élet űz velünk ilyen gúnyos tréfát. Csak dolgoztunk szótlanul napestig.

A két helytartó csak ült és várt. Aranypáncéljukon meg-megcsillant a bányába beszűrődő fény. Vörösek voltak mind a ketten, de az aranypáncéljuktól nem sokat láttunk. Fennségesek és dicsőségesek voltak. És kegyetlenek. A maszkjuk is arany volt, kezükben egy-egy egyedi kard díszelgett. Az egyikük egy lánggolyóvetőt, a másikuk egy íjpuskát tartott a kezében. Egyedi kardjaikat a trónjuk szélére tették, hagy díszelegjen.

Körülbelül 4 óra robotmunka után egy hangos taps törte meg a csendet. Marthox volt.

-Elég a munkából! -Tisztességgel végigcsináltátok a feladatot amit kiróttunk rátok. -Önként és bérmentve. -Mi a kötelességet tartjuk a legfontosabbnak a világon.

-Becsületesek vagytok, ráadásul odaadóak is. -Ez irigylésre méltó. -Most gyertek és csatlakozzatok! - Vette át a szót Vekori.

Kivittek a dohos és piszkos bányából és egyenesen a kastélyukba vittek és leültettek a trónteremben. Hogy mit tettek velünk? Ajándékot adtak. Egy tarisznya amulettet kaptunk, de valami nem stimmelt. Miért 8 amulett van a tarisznyában?

-Ezek védelem amulettek! -Csak akkor tudjátok használni őket ha erőtök tetőpontján vagytok, ha megdolgoztatok érte! -Közölte Vekori.

-Elengedünk titeket! -Menjetek és leljétek meg a bennetek lakozó erőt és kitartást! - Jelentette ki Marthox.

A kastélyt elhagyva elértünk a Ta-Nioni falucskába, ahol egy békés Sioran köszöntött minket, majd kérdésünkre választ adva elárulta, hogy kik is ezek a helytartók.

-Ezek a harcosok egykor egy másik bolygón éltek és harcoltak. -A falujukért és a vitáikért tették próbára az erejüket egy arénában. -Bara Magna volt a bolygó neve. -Itt éltek amíg száműzték őket akaratosságuk és munkamániájuk miatt. -Csak a munka és a kötelesség élteti őket, de igazán igazságosak és megértőek. -Méltó vezérei ennek a holdnak.

A falucska ünnepséget rendezett a tiszteletünkre, Turaga Kaulon már intézkedett fogadásunkról. Planeo és Spyke nagyon jól érezte magát, a két kópá egymásra talált. Fricc Otur társaságában egy járművet fabrikált. Valami nagy versenyről hadobáltak, de már nem figyeltem. Lementem a tengerpartra és azon tűnődtem, hogyan tovább. A maszkot meg kell találni, meg kell keresni.

A Ta-Sioranok és a barátaim nyugovóra tértek. Én még a tábortűznél agyaltam. Az egyik ház mögül egy ismerős szürkeséget láttam megcsillanni a holdfényben. A szellemünk is velünk van, jegyeztem meg kissé bizonytalanul. A csillagok fénye már egyre jobban pislákolt így lefeküdtem. Másnap reggel felpakoltunk, hogy útrakeljünk. Búcsúzásul két sárkány suhant el felettünk, furcsa integető aranyharcosokkal a hátukon...

Nuparu 2009.08.21