Születésem napjáról csak ködös emlékeim vannak. Egy kísérleti asztalon feküdtem. Látszólag nem volt ott más csak egy üres üveg kapszula és egy furcsa, sötét alak. Se az arcát, se a teste többi részét nem láttam. Egy sötét köd vette körül. Mintha zöldes-feketés füst szállt volna a fejembe. Körbenéztem a teremben. Vagy 10-20 ugyanolyan kapszula hevert mellettem mint az enyém volt, de ezekben furcsa Rahi szerű lények lebegtek zöldessárga folyadékban. A kapszulám felirata a következő volt: ' Sioran 114.123 '. Nem tudtam mit jelentett a felirat, de nem is volt időm rájönni. A sötét figura felém fordult, karmaiban egy hatalmas tűvel és rekedt, torz hangján azt mondta:

- Most elmész egy olyan helyre, ahová még a legbátrabb lények és hősök sem merészkednek.

Végigfutott a hátamon a hideg. Mintha egy villám csapott volna keresztül rajta. Minden elsötétült. A torz hang nyugodtan suttogott mellettem, de nem értettem, hogy mit mondd. Enyhe fájdalmat éreztem, majd elvesztettem az eszméletem.

A következő emlékem az, hogy kidobnak egy szigetre. Homályos látásommal körülnéztem. A szigetet dús növényzet borította. Minden jel arra utalt, hogy nem volt ott rajtam kívül senki. Nem tudtam ki vagyok és nem tudtam miért vagyok itt. A következő pillanatban este lett. Enyhe narancssárgás pislákolás simogatta meg a vállam, majd a szigetet elnyelte a sötétség. Még kába voltam egy kicsit, de meg akartam tudni, hogy mi célból kerültem ide. A parton egy penna és néhány pergamen feküdt mellettem, elhatároztam, hogy életem minden fontos eseményét megírom. Elindultam a dzsungel kesze-kusza ösvényein. A világító bogár rahik vezettek utamon. Mindenféle fura zaj szűrődött ki a bozótosból.

- Úgy tűnik az éjszakai rahik kíváncsiak az új jövevényre.-Mormoltam magamban

Szép tiszta este volt és én éberen figyeltem a csillagok fényét. Mihejst reggel lett egy nagy pálmalevél tövében ébrettem. Nagyot nyújtóztam és folytattam utamat. Néhány Gukko madár suhant el felettem a változás szelével a hátuk mögött. Egy nagy barlanghoz értem. A barlangot nem őrizte senki és semmi, úgyhogy gondoltam bemegyek. A barlangban egy csúf, ijesztő, öreges lény pihent. Megszólított. A borzalom és félelem lett úrrá rajtam.

- 23-as, 23-as te vagy az?

Ijedt hangon rákiáltottam, ami először az eszembe jutott.

- őőőő....Én nem!....Én, én Vohlix vagyok!

Nem tudtam, hogy ez a szó mit jelent és azt sem, hogy miért mondtam ezt. Úgy tűnt a sorsom nem kerülhetem el... Az undorító lény ebben a pillanatban hangos nevetésben tört ki. Szinte beleremegett a barlang.

- Hahaha! -Azt hiszed engem át tudsz verni? -123-as! -Én mindenek felett állok, csak a Nagy Szellem ismeri utamat! -Ordított rám mogorván.

Szörnyű külseje miatt teljesen kifordultam magamból, de összeszedtem magam (és persze adott egy kis biztonságérzetet az a tény, hogy tudta ki vagyok). Betessékelt a barlang mélyére. A falakat mindenféle furcsa írás borította. A fényt pedig kis világító rahibogarak szolgáltatták. Igen azok a rahibogarak, akik az én utamat is megvilágították. A szörny leült és mesélni kezdett. Meglepődtem, hisz nem ismerem őt, de ő ismer engem. Mindezek ellenére mindent, amit fontosnak tartott elmesélt nekem. Meséiben Nagy Lényekről, hős Toákról, Testvériségekről és Szövetségekről hadobált, és nem utolsósorban Matoran és más Univerzumokról. Végezetül említést tett a Nagy Szellemről Mata Nuiról is. Minden, ami más számára titok volt, előttem nyitott könyv, bár azért nem mondott el mindent.

Évekig hallgattam a történeteit és bölcsessége megdöbbentett. Ennyi idő elteltével vonakodva ugyan, de megkérdeztem, hogy kicsoda ő maga. Nem mondott mást csak ennyit:

-Tren Krom.

Oly hatalmas és fenséges név volt, ugyanakkor nagyonis primitíven csengett. Furdalt a kíváncsiság. Tudtam, ha ennyi mindent tud mások és a saját világáról, akkor talán tudja, hogy ki vagyok. Megkérdeztem. Válaszában melegség és nyugalom párosult.

-Egy jól sikerült kísérlet.-Mormogta gúnyosan. -Te egy Sioran vagy a Matoranok rokonfaja, akiket a tudás megszerzésére tenyésztettek ki. -Te vagy a 114.123. Sioran.- A te hazád egy távoli Univerzum a Ny-i csillagokban. -Te vagy a kiválasztott!

Nem értettem. Ha ott a hazám akkor mit keresek itt, és miért lennék kiválasztott? El akartam menni innen. Akármennyire is vonzott ez a világ és Tren Krom hatalmassága. Honvágyam volt. Itt születtem, de nem ide tartoztam.

Sajnos nem volt lehetőségem elmenni. Még nem. Csak ültem, tanultam és vártam, hogy sorsom beteljesedjen...

Nuparu, 2009.08.01